Életünk során, annak szinte minden pillanatában válaszút elé kerülünk, és döntéseket hozunk. Minden döntésünknek vannak következményei, melyekért felelősséget kell vállalnunk. Akkor is, ha az eredmény számunkra kívánatos, és akkor is, ha másra számítottunk. Vannak, akik ilyenkor elkeserednek, hiábavalónak tartják a megtett utat, a hozott döntést minősítik.
Egy azonban biztos: minden döntéssel előbbre jutunk, minden szákutcába jutott szituációból tanulunk, és minden következmény tanít bennünket, így a következő helyzetet már ügyesebben tudjuk megoldani.
Ez a meditáció szeretne segítséget nyújtani, hogy mindezt tudatosítani tudjuk, hogy bátran tovább tudjunk lépni, felismerve, hogy a mindenkori döntéseink által lehettünk azzá, akik most vagyunk, és csak rajtunk múlik, mivé leszünk, mit fogunk elérni.